2012. április 20., péntek

Paleo pizza v1.0


Hozzávalók:
4 egész tojás,
½ csésze kókusz liszt,
1 csésze kókusztej,
½ csomag sütőpor,
pici só.
 


A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A hozzávalókat felvertem, elkevertem. A tepsibe leterítettem egy sütőpapírt, kicsit megkentem olíva olajjal, és kör alakban eloszlattam rajta a tésztát. Folyós állagú maradt de, olyannak is kell lennie. Betettem sütni kb. 10-15 percre hogy a teteje megszilárduljon. 


Aztán kivettem és feltétként ami volt otthon azzal megraktam a tetejét. 


Persze ízlés szerint a szokásos pizzára tehető finomságok közül válogathatsz kedvedre. Én natúr egész paradicsom konzervet turmixoltam le, kevés bazsalikommal, sóval, pici xilittel. Ezzel megkentem a lapot, és tettem még rá, kockára vágott sonkát, lila hagymát, kaliforniai paprikát, és bizony egy kevés reszelt sajtot. 

A sajt a gyengém, nem tudom kihagyni őket az életemből. Esetleg tegyél rá parmezánt, nekem sima light sajtom volt itthon. Visszatettem a sütőbe és 15-20 percig sütöttem, míg a teteje meg nem pirult. 

Szerintem nem lett rossz. De ne lepődj meg, a tésztája nem olyan ropogós mint a lisztes pizzának, ez inkább olyan puha, porhanyós maradt. Nekem ízlett, bár legközelebb jó lenne picit ropogósabb tésztát kikísérletezni. Elsőre azért talán vállalható az eredmény.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Minden paleo-pizza receptet kipróbálok, amit találok. Keresem az igazit, mert pizza függő vagyok. :)
    Ezt is megsütöttem tegnap. Nekem a porhanyós állagával semmi bajom nem volt. Számomra csak az íze volt túl édeskés, kókuszos. Párom mondta is, hogy Hawaii pizzának viszont jobb ez a tészta, mint a fehérlisztes. :))
    Külön pont, hogy ez pizzának is néz ki!
    Azt hiszem a Te oldalad nagy segítség lesz nekem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Beki!

      Örülök hogy ízlett a pizza, és annak is ha segíthetek neked ötletekkel, receptekkel.

      További szép napot!

      Törlés