2012. június 3., vasárnap

Epres csokis fagyikehely


Ismét eljött a jó idő, elő kerültek a fagyi árusok. Kedvet kaptam a fagylalt készítéshez. Gondolkodom talán veszek lassan egy fagyi gépet is. Azt hiszem azzal sokkal könnyebb lenne finomabb állagú, krémes verziót előállítani, azzal biztosan nem lenne olyan kristályos, vizes szerkezete az eper fagyinak. Sajnos az eper nagyon vizes, hiába, most is kicsit keményebb maradt, de a csokis most is remekül összejött. :-)

Hozzávalók:

Epres:
1 kókusztej konzerv
4 tojás sárgája
vanília aroma
3 ek méz
100 g eper turmixolva
100 g eper kockázva
50 g csokicsepp

A kókusz tejet összekevertem a tojás sárgájával, a vaníliával, a mézzel, majd gőz fölött folyamatos keverés közben pudinggá főzte. Ezt úgy tudod kivitelezni hogy keresel két egymásba tehető, nem egybeeső lábost. Az alsóba teszel 1-2 ujjnyi vizet, hogy ne érjen a fölé kerülő láboshoz a víz rész, majd össze teszed a kettőt, és melegíteni kezded. Az alsóban szépen el kezd forrni a víz, és gőz fölött melegedni fog a felsőben az étel. Mikor pudingos kezd lenni akkor nagyon figyelj mert folyamatosan keverni kell. Mikor elkészült a puding levettem a tűzről és az eper turmixos változatát hozzá kevertem. Érdemes megkóstolni, mert elképzelhető hogy szükséges bele még méz vagy xilit. Fagyottan nem tűnt nekem édesnek eléggé, szerintem akkor kevésbé jön ki az íze, mint így frissen, tehát lehet bele tenni még édesítést. Az eperkrémhez ezt követően a kockára vágott eprek kerültek, és mikor átöntöttem műanyag edénybe bele kevertem a csoki cseppeket. Ha még ekkor langyos a krém gyorsan kell vele dolgoznod, mert a csoki elkezd olvadni. (bár szerintem az se baj, úgy is finom :-))
Csokis:
1 kókusztej konzerv
4 tojás sárgája
vanília aroma
3 ek méz
100 g keserű csoki
2 ek kókuszreszelék
2-3 ek malibu (opcionális! csak felnőtteknek! :-))

Hasonlóan készült mint az epres változat. Annyi a különbség, hogy a gőz fölötti krémbe bele tördeltem a csokit is, azzal együtt készült a puding. Majd utána tettem hozzá kókusz reszeléket mielőtt műanyag tálba öntöttem a pudingot. 

Mindkét fagylaltot jól le kell hűteni. Fogyasztás előtt 1-2 órával célszerű szoba hőmérsékleten tartani, mert külön kőkemény, nem gombócólható. 


Jó étvágyat! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése