2013. április 3., szerda

Magos zsemle v2.0

Több kísérletet tettem már kenyér (zsemle) készítésre. Sajnos ez nem egyszerű a paleoban, hiszen a maglisztek keményítő hiányával csak trükkösen lehet lyukacsos, laza szerkezetet elérni. Vannak persze kísérletek pl. szódabikarbónát citromlével felfuttatni, érdemes tehát próbálkozni. Ebben a receptben az útifű maghéj látja el a tészta lazításának szerepét. Erről azonban tudni kell, hogy kompromisszumosan fér csak bele a paleo-ba. Szigorúan véve nem elfogadott.

A zsemléknek viszont abszolút előnyükre vált!


Íme a recept:
2 csésze(5dl) magliszt keveréke (pl. mandulaliszt+napraforgómagliszt)
7 ek útifű maghéj
1 ek sütőpor
só, bors, 
2 tk nyírfacukor
5 tojásfehérje
~ 1,5 bögre forró víz
napraforgómag, lenmag, szezámmag ízlés szerint 

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. A magliszteket az útifű maghéjjal, sütőporral, sóval, borssal, cukorral elkevertem, én a liszteket át is szitáltam, hogy szép egyenletes legyen. Bele keverhetem a magkeveréket is, majd a tojás fehérjét habbá vertem. Óvatosan elkevertem a lisztkeverékben a tojás fehérjét. Nem kell megijedni gyakorlatilag az egészet ripsz-ropsz magába szívja, és nem fog ekkor még összeállni. Vízmelegítőben, vagy mikróban megmelegítettem a vizet és kb. a felét hozzá adtam, aztán elkevertem. Láttam hogy nem állt össze, így további forró víz került hozzá. Sűrű, de kézzel formázható tésztát kell kapjunk, addig kell hozzáadni a vizet. Az útifű maghéj pedig ettől szépen megduzzad a végére.

Szilikon lapon zsemle nagyságú halmokat készítettem. A tetejét megkentem tojás sárgájával és megszórtam mindet lenmaggal. Kb. 45 percig sütöttem a zsömléket, míg a tetejük szép ropogós nem lett.  

Mennyeiek voltak frissen! És bizony másnap is megállták a helyüket!

Én aszalt szilvás marharagú mellé kínáltam őket.



Eddigi legjobb zsömle amit készítettem. Lyukacsos, rugalmas, és nem fojtós. Picit nekem még mindig tömény, de majd legközelebb..... 

És amíg sült isteni kenyér illat volt a konyhába :-)

4 megjegyzés:

  1. Hát ez szuper!
    Az eddig nézett paleós kenyérreceptek közül ez néz ki a legjobban.
    Kezdő paleós vagyok, nagyon hiányzik a kenyér..
    a sütőporos, szódabikarbónás förmedvényeket nem bírom...

    Megsütöm én is, és visszajövök beszámolni hogy sikerült.
    Gratulálok az oldalhoz.
    Üdv: Magdi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Megsütöttem a zsemléket. Sajnos nekem nem lett szellős-lyukacsos, mint a Tiéd...ízben jó,
    de kissé sűrű lett, nem tudom miért!

    VálaszTörlés
  3. Megcsináltam ezt a zsemlét reggelire, fél adagot, nagyrészt lenmaglisztből, kevés gesztenye- és kókuszlisztből. Nagyon finom lett, de nekem egy picit sem nőttek meg a zsemlék, tömörek voltak, cseppet sem lyukacsosak. ??? Azért megjegyzem a receptet, mert így frissen tényleg nagyon jó volt. :)

    VálaszTörlés
  4. sütőport szeretném kicserélni szódabikarbónára. Lehet? Abból mennyit rakjak?

    VálaszTörlés