2013. április 9., kedd

Currys húsos, zöldséges egytál


Az alaphoz:
800g darált marhahús
1 ek kókusz zsír
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1/4 vörös káposzta, reszelve
2 ek curry
só, bors, ízlés szerint

A püréhez:
1 kg édesburgonya/vagy 1/2 sütőtök
1 kisebb fej zeller
3 fej fokhagyma
2 ek kókuszzsír
2 tojás
só, bors, curry ízlés szerint


A pürével érdemes kezdeni. Lehet édesburgonyából vagy akár sütőtökből is készíteni. Én utóbbival szerettem volna, de épp nem kaptam, így maradt a kissé borsos árú édesburgonya. Megpucoltam őket a zellerrel együtt, és nem túl apróra olyan közepesre szeleteltem fel. (a burgonyát pl. 4 felé vágtam) Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokon kb. 30 perc alatt megsütöttem a zöldségeket. Érdemes ellenőrizni a puhaságot. 


Míg sült addig az alaphoz apróra kockáztam a hagymákat, és 1 evőkanál kókusz zsíron megpároltam. Hozzá adtam a húst és fehéredésig pirítottam. Közben a lila káposztát lereszeltem, és mikor a hús jó volt hozzá adtam a káposztát, majd kb. 5 percig együtt pároltam őket.

Vissza tértem a zöldségekhez. Mikor megsültek egy késes robotgépbe tettem őket, a fokhagymával, és a kókuszzsírral, plusz a fűszerekkel, és a tojásokkal. Összekevertem jó alaposan. 


Már csak az összeállítás van hátra. Egy jénai aljára elterítettem a húsos keveréket, majd a tetejére simítottam a zöldségpürét. 200 fokon, sütőben addig sütöttem míg a teteje arany színt nem kapott. 

leményem szerint rendkívül harmonikus lett az összhatás. Az curry, az édeskés burgonya, és a sült marhahús remekül illik egymáshoz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése